News

KAZA is announcing its first Hungarian design competition! Please note, that the notice of the competition is only available in Hungarian.

KAZA Burkolat-tervezési verseny

A pályázat célja:

A KAZA Concrete Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban megrendezett tervezői pályázatait követően idén először Magyarországon is megrendezi burkolat-tervezési versenyét. A szakterülettől és képesítéstől függetlenül minden pályázni vágyó, így egyetemi hallgatók számára is nyitott versenyre olyan, modulárisan installálható háromdimenziós betonburkolat-ötleteket várunk, amelyek egyedi koncepción alapulnak, és formavilágukkal újdonságot visznek a KAZA termékeinek sorába. A győztes pályázat tervezője ugyanis abban a kivételes lehetőségben részesül, hogy lapterve bekerül a KAZA kollekciójába. Pályázni bármilyen, betonból elkészíthető és sorolható formájú laptervvel lehet.

A verseny októberi kihirdetése után a pályázóknak 2 hónapja lesz a tervek beadására. Ezt követően az építészet, a művészettörténet és a designelmélet területeiről érkező szakemberekből álló zsűri pontrendszeres szavazással dönt majd az abszolút győztesről.

Pályázatunkkal egyedi lehetőséget kínálunk a belsőépítészet, a beton és az egyedi minták iránt érdeklődő tervezőknek arra, hogy ötletük megvalósuljon és gyártásba kerüljön.

A pályázat jellege:

A tervpályázat jellege: nyílt.

A tervpályázat titkos.

A pályázat díjazása:

A győztes pályázat bekerül a KAZA kollekciójába.  A szerzői jog minden pályázó esetében a pályázónál marad. A győztes pályázatot a pályázat kiírója licensz-szerződéssel illeti.

Bírálóbizottság:

  • Branczik Márta // Művészettörténész, kurátor, a Kiscelli Múzeum Építészeti Gyűjteményének vezetője.
  • Hoffmann Petra // A Stilblog.hu főszerkesztője, a Stilshop és a Temporary Designer Tattoos alapítója és tulajdonosa.
  • Martinkó József // Építészeti- és design szakíró, az OCTOGON magazin főszerkesztője,
  • Minusplus // Személyre szabott, egyedi megoldásokra specializálódott tervezőiroda. Rabb Donát, Alexa Zsolt és Schreck Ákos
  • Scheer Sándor // A Market Építő Zrt. vezérigazgatója.
  • Szabó Levente DLA // Pro Architectura-díjas építész, a BME Középülettervezési Tanszékének docense. A Hetedik Műterem Kft. alapítója.

A zsűri fenntartja a jogát, hogy ne válasszon győztest a beérkezett pályaművek közül.

Részvételi feltételek:

A tervpályázat résztvevője (a Pályázó, pályamű szerzője) az a természetes vagy jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, aki:

  • jelen tervpályázati kiírásban meghirdetett feladat elkészítésére vállalkozik;
  • azzal, hogy pályaművét benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek fogadja el.
  • magyar állampolgársággal rendelkező természetes személy; vagy egy Magyarországon bejegyzett jogi személy, egyéni cég vagy jogképes szervezet

Ütemezés:

  • Pályázat kihirdetése:                                         2017. október. 11.
  • Pályázattal kapcsolatos kérdések beküldése:  2017. október 25-ig
  • Pályaművek leadási határideje:                        2017. december 22.
  • Pályázat eredményének kihirdetése:                2018. február

Beadandó munkarészek:

  • 2D vagy 3D, méretekkel és az ábrák léptékével ellátott rajzok a burkolat minden nézetéről (elölnézet, oldalnézet, keresztmetszet).
  • Falnézet a burkolat sorolásáról, installálásáról. A rajzokat és a modellt tetszőleges technikával, a megértést legjobban segítő megoldásokkal kell elkészíteni.
  • Egy maximum 500 szavas koncepció leírás, A4 lapon.
  • Kitöltött, aláírt Adatlap a pályamű szerző(i)nek adataival.

A tervlapokon semmilyen azonosító jelzés nem utalhat a szerző (k) kilétére.

A pályázatokat és a pályázattal kapcsolatos kérdéseket a következő emailcímre várjuk beküldeni: competition@kazaconcrete.com

Pályaművekkel szemben támasztott követelmények:

  • Méret: A burkolat egyes elemei nem lehetnek kisebbek 3 x 3 cm-nél, és nem lehetnek nagyobbak 40 x 60 cm-nél. A elemek vastagsága 0,5 cm és 5 cm között valósulhat meg.
  • Forma: A klasszikus formák mellett a KAZA technológiája nagy formai szabadságot enged meg. A terv tartalmazhat több különböző formai elemet, melyek sorolva egy homogén felületet adnak ki.
  • Minta, textúra: Bármilyen részletes textúra, minta alkalmazható.
  • Szín: Egy elemnek egy homogén szín adható a  KAZA színválasztékából. Bármilyen, az elemen alkalmazott minta, textúra is az adott elem színével egyezőként tervezendő, mivel a pigmentek a beton anyagába vannak bekeverve. A tervezett kollekción belül az egyes elemek színe eltérhet.
  • Inspiráció: Gondolkozz az anyagon: mi az, amit semmi mással nem lehet elérni, csak betonnal?  

A versenykiírás és az adatlap  itt  letölthető.

2017. Október 11.

KÉRDÉSEK – VÁLASZOK
2017. 10. 30.

A Pályázatra érkezett kérdésekre a válaszok letölthetőek itt.

  1. Szükséges e fugázás alkalmazása az installáláshoz?
    Nem szükséges.
     
  2. Egy pályázó nevezhet e több tervvel?
    Igen, lehet maximum 3 tervvel nevezni, ebben az esetben a terveket külön dokumentációkként kérjük elküldeni.
     
  3. Milyen rajzokat kell beadni (kézi, számítógépes, makettfotó)?
    A rajzokat és a modellt tetszőleges technikával, digitálisan, a megértést legjobban segítő megoldásokkal kell elkészíteni.
     
  4. Mik a részletei a díjazásban említett licencszerződésnek?
    A szerződés részleteit a nyertes pályázóval fogjuk részletesen megbeszélni. A szerzői jog minden esetben a pályázók kezében marad!
     
  5. Korlátozott e a beadandó rajzok mérete, mennyisége?
    Maximum 3db, A3-as méretű lapon kell beadni a rajzokat.
     
  6. Milyen file formátumban kell a pályázati anyagot beadni (pdf, jpg…stb)?
    A pályázatokat .pdf formátumban kérjük elküldeni.
     
  7. A pályázat benyújtása postai úton vagy online történik?
    Online, a competition@kazaconcrete.com email címre.
     
  8. A KAZA színekhez tartozik e RAL szám?
    Nem tartozik, a downloadcenterből letölthető a színskála: http://www.kazaconcrete.com/download-centre/colours
     
  9.  Lehet e mozgóképes illusztrációt is benyújtani a leadandó munkarészek között?
    Nem lehet.
     
  10. Lehet e áttört burkolati elemet készíteni? Ha igen, milyen %-os arányban lehet áttört a felület? Van e valami technikai elvárás?
    Nem lehet áttört felületet tervezni.
     
  11. Lehet e áttört burkolati elemet készíteni, és az áttörésbe cserélhető elemet tervezni?
    Igen lehet, de a cserélhető elemnek is betonból kell lennie.
     
  12. Lehetséges e két eltérő színű betonréteg alkalmazása egy burkolati lapon belül?
    Nem.
     
  13. Le kell e adni a 3D file-t (.3ds, .obj) a beadandó munkarészek között?
    Nem.
     
  14. Egy pályázatnak lehet e több szerzője?
    Igen.
     
  15. Kell e regisztrálni a részvételhez?
    Nem.
     
  16. Ha emailen érkezik a pályázat, hogy marad titkos?
    Minden beadott pályázat egy adminisztráción fog átesni a beérkezés után, amihez a Zsűrinek az elbírálás folyamán nem lesz hozzáférése.
     
  17. Az adatlapnak milyen elnevezést kell adni?
    Adatlap_Pályázat címe
     
  18. Lehet e file-küldővel küldeni az anyagot?
    Dropbox vagy Google Drive linket elfogadunk.
     
  19. Kap e a pályázó visszajelzést a leadásról?
    Igen.
     
  20. Egy elemen belül kialakítható e matt és glossy felület?
    Nem.
     
  21. Megoldható-e két különböző színű elem egymásra helyezése ragasztás, vagy öntés közbeni kapcsoló elem közbeiktatásával?
    Nem lehet az elemeket egymásra helyezni.
     
  22. A ragasztáson kívül milyen rögzítési módok vannak, szükséges e megtervezni a rögzítés módját?
    Nem szükséges megtervezni a rögzítés módját. Az egyes burkolati elemek ‘hátlapját’ sík felületként kell kezelni.
     
  23. Mennyit zsugorodik, torzul a beton kötés közben, illetve kell e ezzel számolni a tervezés során?
    Nem kell ezzel számolni a tervezés során.
     
  24. A pigmentek befolyásolják e a beton torzulását kötés közben?
    Ld. 23.-es kérdés.
     
  25. A forma jogvédelmét a pályázók maguk kezdeményezzék, már a beadás előtt, vagy siker esetén a KAZA-val együtt?
    Siker esetén.
     
  26.  Mi a sorsa a nem nyertes pályázatoknak?
    A pályázó tulajdonában marad. A KAZA ezekkel szemben semmilyen igényt / követelményt nem tart fenn a továbbiakban.
     
  27. Más korábbi pályázaton szerepelt, de amúgy nem közismert mintával lehet-e pályázni?
    Igen.
     
  28. Meg kell e adni, valamilyen kódot a pályázat és az Adatlap között?
    Nem, a pályázat a beérkezés után adminisztráción fog átesni, ekkor kapja meg a kódját.